2016. augusztus 12., péntek

Olimpia 1936-2016





Jelenleg is zajlik a Rióban megrendezett olimpia. A magyar sportolók az ország lakosságának számához képest ismét kiemelkedően teljesítenek. Most mikor ezeket a sorokat írom 5 arannyal 5. helyen állunk az éremtáblázaton. 

A sikereknek természetesen nagyon örülünk, és gratulálunk a versenyzőknek, de nem csak ebből az okból ragadtam "tollat".

Az éremtáblázatot végig nézve meglepődve tapasztaltam, hogy Németország egyelőre 5 aranyéremmel rendelkezik. Menjünk vissza 80 évet az történelemben. A '36-os olimpián láthatjuk, hogy volt idő, amikor Németország kicsit előrébb állt a sportban. Akkor 33 aranyéremmel az éremtáblázat első helyén végzett, annak ellenére, hogy négy évvel korábban '32-ben szintén a mostanihoz hasonlóan nagyon kevés éremmel zárták az olimpiát. Hogy mi történt 1932 és 1936 között, ami ekkora változást eredményezett a német sportban? Jött egy ember, akit Adolf Hitlernek hívtak, aki céljának tűzte ki a német ifjúság felemelését minden téren. Lehet őrültnek és demagógnak nevezni a Führert, de a tények magukért beszélnek. 3 évvel Hitler hatalomra kerülése után Németország megtízszerezte az aranyérmeinek számát. Ebből is látszik, hogy a nemzetiszocialista ifjúságnevelés működött. Az éremtáblázatra nézve viszont láthatjuk azt is, hogy mit tesz egy erős nemzettel több évtized liberális fertő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése