2016. augusztus 9., kedd
Akarat Diadala bajtársi torna 2016
Augusztus 6-án került megrendezésre az Akarat Diadala bajtársi küzdősport torna. Az eddigi évektől eltérően nem Békés nyújtott otthont a rendezvénynek, hanem Budapest.
Személy szerint azt gondoltam, hogy a budapesti helyszín és az utána következő esti koncert miatt az eddigi megszokott létszámnál több ember lesz. Ennek ellenére kevesebb ember sorakozott fel a tatami körül, mint a tavalyi évben. Maga a helyszín sem volt a legjobb, mivel az eredetileg tervben lévő helyek nem jöttek össze, így ha sok ember jött volna, akkor se láthatta volna mindenki a mérkőzéseket.
A harcosok MMA, grappling, box és K1 szabályrendszerben mérhették össze tudásukat. A magyar bajtársak mellett indultak csehek, németek és egy orosz is. Több induló volt, aki két mérkőzésen is küzdött. Bár az idei évben nem mondták be, hogy ki melyik szervezettől érkezett az indulók között.
Reméljük, hogy a jövőben jobban megnő az igény itthon is az ilyen jellegű rendezvényekre is, és sikerül majd az Akarat Diadalát is egyre színvonalasabban megszervezni a német, cseh és orosz példákhoz hasonlóan.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése