2016. augusztus 3., szerda

"Hogyan akarjuk Európát megvédeni, ha saját kultúránkat, vallási értékeinket sem tiszteljük és tudjuk megóvni?"


"Olyan mintha még egyszer meggyilkolnák a papot, aki a múlthéten meghalt"

A keresztény Európa haldoklásának drámai mementójaként szolgálnak azok a képek és videók, amelyeken francia rohamrendőrök ráncigálják ki a papokat és a hívőket egy templomból. Mindez egy nappal a múlt héten szélsőséges iszlamisták által meggyilkolt pap temetése után történt. A párizsi Szent Rita templomot bontásra ítélték, mert parkolót akarnak a helyére építeni. Sokan a közösségi médiában fakadtak ki a helyzet miatt.

Tizenkét rohamrendőr csapott le egy ülőtüntetésre Párizs 15. kerületében, ahol több tucat ember tiltakozott a helyi Szent Rita templom lebontása ellen - számolt be az RT.com. A tüntetők – köztük helyi tanácstagok is – nem voltak hajlandóak elhagyni a bontás megkezdésére váró templomot.

Az egyik képen látható, ahogy a rendőrség kirángat egy papot a templomból, mert nem volt hajlandó félbehagyni a misét, amit éppen tartott.


„Körülbelül harminc ember elfoglalta az épületet, a bontás ellen tiltakoztak. A kiürítés incidens nélkül lett végrehajtva”
– írta hivatalos közleményében a párizsi rendőrség.

Az RT tudósítója, Harry Fear a helyszínen tartózkodott és megtudta: a helyieket különösen a bontás időpontja háborított fel.
„Olyan mintha még egyszer meggyilkolnák a papot, aki a múlt héten meghalt”
 – mondta egy helyi lakos.

Múlt héten egész Európát sokkolta, hogy két szélsőséges iszlamista túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban. A 85 éves Jacques Hamel papot letérdeltették, majd átvágták a torkát.
A Szent Rita helyén parkolót terveznek építeni. A párizsiak a Twitteren is felszólaltak a bontás ellen, és hangsúlyozták annak szimbolikusságát, különösen Jacques Hamel pap múlt heti meggyilkolása után.
A jobboldali Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen a Twitteren azt írta,

„és mi lenne, ha a szalafista mecsetek, nem pedig a templomok helyére építenének parkolókat?”
„A dzsihadisták elvágták egy pap torkát. Anne Hidalgo (párizsi polgármestere) pedig segíti őket a templomok lerombolásával”

, írta az X_av_ nevű felhasználó.

„Egy nappal a meggyilkolt pap szertartása után lebontanak egy templomot, hogy parkolót építsenek.... Komolyan”

– írta egy francia blogger, Charles Baudry.

A templom hivatalosan tavaly óta zárva volt, 2015 októbere óta tervezték lebontani. A Szent Rita ennek ellenére működött, egy új katolikus egyházközséget szolgált. A France TV Info szerint hárommillió euróra lenne szükség a templom megmentésére. Az ingatlan tulajdonosa eladta, miután nem tudta többé fizetni a bérleti díjat. A helyi papok azt mondják, nincs hova menniük, ha lerombolják a Szent Ritát.


„Eddig a pillanatig senki sem ajánlott nekem mást. Esküvőket, keresztelőket, mindenfajta szertartást rendszeresen tartunk. Nem mehetünk egyszerűen el anélkül, hogy valaki valami mást ajánlana nekünk. Vagy akkor az utcán tartjuk a szertartásokat”
– mondta a France 3 műsorszolgáltatónak Dominique Philippe párizsi érsek.

Márciusban írtunk arról, hogy húsvét vasárnapján a Metz városában álló Saint Vincent bazilikában techno bulit tartottak. A nyolcvanas évek végére annyira megfogyatkozott a templomba járó hívők száma, hogy az Egyház az önkormányzat tulajdonába adta az épületet. Így bár megúszta, hogy úgy járjon, mint a nyugat-franciaországi Geste temploma, amit három évvel ezelőtt leromboltak, de ez azzal járt, hogy Isten házából kilakoltatták Istent.
Többedszerre is felvetődik a kérdés: hogyan akarjuk Európát megvédeni, ha saját kultúránkat, vallási értékeinket sem tiszteljük és tudjuk megóvni?





forrás: http://alfahir.hu/olyan_mintha_meg_egyszer_meggyilkolnak_a_papot_aki_a_mult_heten_meghalt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése