2017. május 16., kedd
Koncert beszámoló
Ha május, akkor S4S rendezvény. Így volt ez most is. Idei fellépőink a Tarhad , Vendetta , Dixie Freedom Fighters és egy meglepetés zenekar volt.
Mint már megszokhattátok ez alkalommal is vendégeink voltak a látogatók egy finom bogrács ételre , ezúttal pincepörköltre.
Sokan gondolták úgy ,hogy velünk töltik ezt a szép tavaszias estét , jöttek is a fiatalabb és idősebb bajtársak szép számban. A koncert fél 10 magasságában el is kezdődött, elsőként a Tarhad lépett színpadra. Jöttek a régi , jól bevállt dalok és a közönség nagy örömére a nemrég megjelent CD-ről is játszottak pár dalt a srácok. Első fellépőként tökéletesen megalapozták a hangulatot a folytatásra. Jöhetett a meglepetés zenekar másodikként, ami nem volt más mint a szintén új lemezzel előrukkoló Jogos Önvédelem. A közönség már sejthette , hogy ők lesznek a meg nem hirdetett csapat , ennek szellemében hamar meg is telt a koncertterem. Régebbi és a legújabb dalok is felhangzottak, amit kivétel nélkül együtt énekelt a publikum a zenekarral. Pörgős, lendületes előadás volt , nem véletlenül az egyik legnagyobb kedvenc hazai együttes. Jogosan :-)
Picit féltem hogy a harmadiknak színpadra lépő Vendetta kevesebb embert fog megmozgatni , hiszen személyes kedvencemről van szó, de szerencsére alaptalan volt minden aggodalmam . Míg mindenki felfrissìtette magát, levegőzött egyet , addig a srácok a húrokba csaptak és mire a második számot elkezdték , ismét megtelt a terem , indulhatott a közös éneklés. Szokásukhoz híven nagyon jól tolták , volt hogy a számok között szünetet sem hagyva 3-4 dal is elhangzott. Mire véget ért az e napra tervezett műsoruk, ismét egy kis szünet következett, mielőtt Geri és Ducó, vagyis a Dixie Freedom Fighters elfoglalta a színpadot . Sajnos sokan elindultak haza , de aki ott maradt annak nem kellett csalódnia. Igazi házibuli hangulatot varázsoltak Geriék , rengeteg feldolgozás elhangzott, a Skrewdriver-től kezdve az Oi-kor -ig , de ami véleményem szerint feltette arra a bizonyos 'i'-re a pontot , az az Ismerős Arcok , 'nélküled' című nótája volt. Nagyon jól hangzott, elismerésem érte!
A zenekarok nagyon kitettek magukért , köszönet , hogy eljöttek és ilyen jó hangulatot teremtettek !
Végül szeretnénk megköszönni mindenkinek aki eljött , novemberben ismét S4S koncert !
További képek az estéről:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése