2016. október 23., vasárnap

Interjú a Vendetta énekesével



  1. Milyen körülmények között alakult a zenekar?

Én nem vagyok alapító tag, így sajnos erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de a zenekar életének minden jelentős mozzanatában már én is részt vettem. Az én hangommal ismerte meg mindenki a zenekart.

  1. Így visszagondolva milyennek látod az akkori mozgalmat? Mi jellemezte azt?

Az alapítás előtti években az akkori Európa egyik legerősebb mozgalma volt a magyar, két vezető csoporttal, melyekben több tag is igazi aktivistaként vitte a hátán a mozgalmat. Aztán a hatalom aknamunkája elvetetette a bizalmatlanság magjait és ez előre is vetítette a hős kor végét. Néhány bajtárs furcsa viselkedése, vagy mások hatósági érinthetetlensége, rombolta a közösséget. Durván egy ilyen közegbe alakult meg a Vendetta és ez tükröződik is néhány számunkban.

  1. Mik voltak a legemlékezetesebb pillanataid a zenekarral?

Nekem a zenekarba való bekerülés volt a legemlékezetesebb. Sosem gondoltam volna, hogy valaha énekes leszek, nem voltak ilyen ambícióim. Azon a napon csak az egyik barátomat kísértem el egy Vendetta próbára, hogy kipróbálja magát a mikrofon mögött. De ő nem vált be, poénból gondoltam megpróbálom én is. Hát jó poén lett . Így lettem én az énekese a zenekarnak.
Ez volt péntek délután, amikor azzal is szembesítettek, hogy hétfőn már stúdiózni fogunk az „Our voice the revolution” lemezre. Ráadásul két számot angolul, ami elég nehézkes volt angol nyelvtudás nélkül.
Emlékezetes még számomra az első fellépésünk, ami helyileg a felvidéki Somorján volt. Majd az első magyarországi fellépés, ami az Avalon klubban került megrendezésre. Itt szembesültünk először azzal, hogy sok embernek tetszik a zenénk. Akkor ez hihetetlen energiát adott.

  1. Az elmúlt időben elég sok közös koncertje volt az NS- és a nemzeti rock zenekaroknak. Ennek tükrében mennyire tartod aktuálisnak a „Győzelem vagy halál” című lemezetek elején felhangzó 8 sort?

Természetesen még most is vannak zenekarok, akikre ezek a sorok érvényesek. Azokkal mi se most, se a későbbiekben nem kívánunk kapcsolatot tartani. Pont azért íródtak ezek a sorok, mert a nemzeti zenekarok elzárkóztak az NS vonaltól. Egyfajta fricska volt ez a számukra.

  1. Mi vezetett a 2013-as búcsúkoncerthez?

2010-ben egy személyes ellentét következtében, mely köztem és az akkori basszusgitáros között volt, én kiléptem a zenekarból. A többiek így nem akarták tovább folytatni. Ezzel a zenekar tulajdonképpen megszűnt létezni. Majd elmúlt 3 év és jött egy koncertfelkérés az S4S-től. Találtunk egy kompromisszumos megoldást és így létrejött a búcsúkoncert.

  1. A búcsúkoncert után többen már azt hittük, hogy nem fogunk hallani a Vendettáról. Idén májusban mégis adtatok egy koncertet. Ezt értékelhetjük folytatásként?

Ez egyszeri bulinak indult, de az új tagokkal olyan jó kis csapat jött össze, hogy úgy néz ki lesz folytatás. Úgy gondolom, hogy ez most az eddigi legjobb felállásunk. Szeretnénk új számokat és néhány fellépés is tervben van. OIannyira, hogy következő fellépésünk dátuma is megvan, 2016. november 19. Mindenkit szeretettel várunk.

  1. Az S4S Hungary és a HHS 10 éves jubileumi rendezvényét hogyan éltétek meg? Hogyan sikerült a visszatérés?

Hárman kötődünk az S4S-hez a zenekarból, ezért, mint szervezőknek is volt részünk az élményekből. A koncert hely maga fantasztikus volt, sajnos az üzemeltető már nem annyira, a kapunyitás előtti órában tudatta velünk, hogy csak éjfélig mehetnek a fellépések. Ez minden zenekart rosszul érintett, mert negyedével csökkent a játékidejük. Maga a fellépésünk szerintem jól sikerült, a közönség fogadtatása és lelkesedése magával ragadott minket és itt dőlt el bennünk, hogy ezt folytatni kell.

  1. Az utóbbi években tulajdonképpen darabjaira hullott a mozgalom. Te miben látod ennek okait, illetve a lehetséges kiutat ebből a helyzetből?

A jelen nem valami szívderítő, de mindig vannak hullámvölgyek. Azt hiszem maga az egész társadalom és a multi-kultúra terjedése az oka a mozgalom hanyatlásának. Manapság nincs az emberekben kitartás és nem akarják elkötelezni magukat, nem keresik a személyes kapcsolatokat. Az interneten élik a mindennapjaikat. Nincs bennük közösségi szellem, ami alapja a Skinhead mozgalomnak.
A kiút talán a több személyes kapcsolat és a nagyobb aktivitásban lehet. Régen az különböztette meg a többi szubkultúrától a Skinhead-et, hogy azt aktivisták alkották. Ezt kell visszahozni.

  1. Mit üzensz az olvasóknak?

Nem tudom feladni, nem tudom, hogy kell!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Köszönöm az interjút a Skins4Skins-nek.

88/14







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése