2019. április 26., péntek

Defend Europe - VFS Easter Fest 2019 (Ahogy mi láttuk)






Pár hónappal ezelőtt mikor kikerültek a világhálóra ezek a flyerek, már akkor eldöntöttük, hogy meglátogatjuk ezt a fesztivált.

Lassan múló hetek után végre eljött a nap. Kora reggel autóba vágtuk magunk és elindultunk Olaszországba.
Csodás tájakon keresztül utazva, pár pihenővel, de kora délutánra megérkeztünk Cereaba a szállásunkra, a Hotel Pergolába.

Bejelentkezés után próbáltunk valami ebédre valót keríteni, de sajnos a szieszta az szieszta, így a közeli benzinkút lett célba véve. Néhány sör után egy kis pihenő viszont utána indultunk a pénteki ballada estre.

 

Színvonalas kis étterem udvarán került sor, a jó néhány előadót felsorakoztató esti műsorra. Már itt is szép számmal gyűltek össze Európa fiai. Egy igen hangulatos este kerekedet, ahogy a zenészek a húrok közé csaptak.

A túl hosszú utazás és egyéb behatások miatt úgy döntöttünk nem várjuk végig ezt az estét.

Elindultunk a szállásunkra, de előtte még elfogyasztottunk egy jó pizza-vacsorát,
majd szobáinkban nyugovóra tértünk.


Szombaton korán és fáradtan keltünk reggeli után indultunk Veronába városnézésre. A Várost melyet lépten-nyomon körbeleng a történelem, és a" Rómeó és Júlia" története, elég nehéz lenne egy nap alatt megnézni, talán egy hét is kevés lenne rá, annyi a látnivaló.
Azért párat célba vettünk.
 Castelvecchio (Az 1354-1376 között, egy korábbi római erőd helyére épült hatalmas vár,
 neve olaszul mindössze annyit jelent, hogy "régi kastély".)


A kastélyon belül gazdag múzeum működik reneszánsz és gótikus festményekkel, freskókkal és szobrokkal. Üvegek, ékszerek, és fegyverek is kiállításra kerültek.
Kerámiák, régi fegyverek, pajzsok, ékszerek és harangok is megtekinthetők a Castelvecchio múzeumban.

Falai alatt sétáltunk az Aréna felé a nagy melegben, aztán megláttuk, és kicsit sem túlzok, mikor azt mondom, hogy történelem. Bár a falai körbe voltak kerítve hasonlóan, mint a Római Colosseumnak, azért itt is elgondolkozik az ember, micsoda küzdelmek zajlottak az egykor szebb napokat látott falak között.



A Kr. u. 30-ra megépült Arena, Verona leghíresebb látványossága. Több mint 30 ezer néző befogadására volt képes, de manapság, biztonsági okokból "csak" 15 ezren látogathatják egy időben.
A világ 3. legnagyobb amfiteátruma. Az ókorban az Arénában zajló gladiátorviadalok olyan híresek voltak, hogy sokan máshonnan, gyakran messze földről is ide zarándokoltak, hogy megtekintsék őket.
 Egy 1117-s földrengés az Aréna homlokzatának számos ókori részét elpusztította, de a belső része ép maradt.






 Átsétáltunk az íves Brá kapu (Portoni del Brá) alatt, megnéztük Shakespeare bronz mellszobrát, majd vissza a kapun át egyenesen egy hatalmas térre érkeztünk.
 
 Körbe éttermek és egyéb vendéglátó helységek voltak.
Mivel az ebédidő pont itt ért minket be is ültünk az egyikbe,egy kedves olasz hölgy invitálására. Jöhetett a pizza-sör kombó, bár itt limonádét is fogyasztottunk. A nagy hőségben igen jól esett a finom hideg üdítő.

Az üldögélés  nézelődés közben feltűnt hogy több bajtárs is városnézőre fogta például a lengyel srácok is a Piazza Brá-t választották.
(Verona, illetve egyesek szerint Olaszország legnagyobb tere. Több étterem és kávézó található itt, az északkeleti részén pedig az Arena. Remek érzés a téren megpihenni, élvezni az Arena, és a szép épületek látványát, figyelni az embereket.)









A téren több szobor is áll, köztük II. Viktor Emánuel olasz király lovas szobra a tér közepén, mely mögött egy csodás zöld park terül el, a közepén az Alpok Szökőkút (Fonatna delle Alpi), amit a helyiek viccesen csak citromfacsarónak neveznek a formája miatt.


Kis séta következett még ami allat néhány utunkba kerülő antifa matricát kicsit átformáltuk!



 Elindultunk vissza a szállásra, egy kicsit pihenni a koncert előtt.
Szokatlanul korán kezdődött a koncert (kettő órakor), kicsit el is aludtunk, de szerencsénkre a szállásunknak helyt adó városban volt a koncert is, így 10 perc alatt odaértünk.


 Sajnos az első három bandáról (Acciaio Vincente, LTW ,Snöfrid) lecsúsztunk, de így is egy szuper koncerten vehettünk részt, egy több csarnokból álló hatalmas telepen, melyből három volt használva.
(egy étterem,egy mellékhelységeknek, és maga a hatalmas koncert terem).
Már rengeteg ember gyűlt össze Ausztráliától Európán át Amerikáig szinte mindenhonnan.


A szervezés nagyon rendben volt. Gyors beléptetés és a jól megszokott ticketes rendszer, a büfénél és a pultoknál is gyorsította a folyamatot.
Körben már a megszokott módon árusok jobbnál jobb portékával helyezkedtek el. A színpad mögött, mellett, és kétoldalt a VFS zászlói és más szervezeteké, így a miénk is kikerült!


 A hangosítás igazán profi munka volt. Találkoztunk számos ismerőssel Olaszországból, Németországból, Szlovéniából és sorolhatnám még. Persze szereztünk új ismeretségeket is.


Aztán belekezdett a Spanyol Jolly Rogers, nem kell mondanom dinamikus muzsikájuk rögtön jó hatással volt a közönségre, érkezett  a Katastrof és csak tovább fokozta a hangulatot.
 Sajnos nekünk jó részéről sikerült lemaradnunk, mert a vacsoránkat fogyasztottuk.
Következett a színpadon a Squadron. Személyes véleményem szerint,  nekem az este folyamán ők tetszettek a legjobban. Dinamikus, ütős, ám mégis dallamos muzsika volt, a Hail the New Dawn pedig robbantott!
A Sleipnir hozta a kötelezőt. Zúzták a slágereiket nagyon profin, a közönség, főleg a Németek
beindultak rendesen!
A Gesta Bellicában sem kellett csalódni. Nagyot domborítottak ismét. A közönség már teljesen fel volt tüzelve, mikor is utolsóként megérkezett a Fortress és irtózatosan jót zúztak.
 Az "I hate commie scum" csak olaj volt a tűzre!




Utánuk mi is haza indultunk, mert már előre megbeszéltük hogy egy kis tengerparttal zárjuk a túránkat. Rögtön reggeli után indultunk is. Kinéztünk egy Jesolo nevű kis tengerparti várost, és célba vettük. Ismét csak lenyűgöző táj, és a tengerpart maga csodálatos látványt nyújtott.
Gondoltuk ha már tenger, akkor mártózzunk is meg. Nem mondhatom, hogy meleg volt a víz, mert nem, de nagyon jól esett.


Utána még megebédeltünk, megittunk egy kávét, és elindultunk most már haza Magyarországra.



 Igazán remek hétvége és jó buli volt!
 Ezért köszönet a
Veneto Fronte Skinheads
-nek, hogy összehozták!
Jövőre találkozunk!

Tomi
  -S4S Hungary-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése