2017. július 31., hétfő

Újabb hét, újabb fejezet a zenekar 25 évét feldolgozó rövid visszaemlékezéseimből.


Ez a 4 év is mozgalmasan telt...
Geri - 2017

2003 – 2006

Szóval megkaptuk a felkérést Jonesy-tól, így ezerrel elkezdtük betanulni az English Rose dalokat. Persze Európa szerte híre ment a „búcsúkoncertnek” így sorra jöttek a felkérések, amikből végül egy kisebb turné kerekedett ki. Ez ’Death to S.H.A.R.P’ néven írta be magát a zenekar és színtér történelmének lapjaira. 2003 márciusban / áprilisban felléptünk Szlovéniában, Belgiumban, Olaszországban, Magyarországon, Franciaországban és Angliában. Húzós hetek voltak, de minden fáradozást megértek. Azt is, hogy gyakorlatilag minden egyes határátlépéskor félreállítottak minket, akár ki, vagy belépéskor, kipakolták a kocsit, mindent átnéztek, és soha nem tudhattuk, hogy éppen mire számíthatunk. De ez egyébként jellemző volt azokban az években… Amint azt később biztos forrásból megtudtuk, az NBH közbenjárására a nevünk szerepelt a határőrség számítógépes rendszerében, sőt a kocsim rendszáma is, így minden egyes alkalommal ellenőrzés alá kellett vonni minket és „tiltott önkényuralmi jelképeket keresni”. Később egy ilyen ellenőrzésnek köszönhetően egy barátommal ültünk is pár órát a határőrség cellájában. De ebben az időszakban tiltottak ki minket Svájcból, két alkalommal is. Először 2003-ban 1 évre, majd 2005-ben szintén, de ekkor már „csak” a koncert hétvégéjére… Ezalatt születtek az újabb szerzemények, és sorra jöttek a külföldi meghívások is, ekkor már az English Rose nélkül is. 2003-ban gitárosként Minya is csatlakozott hozzánk és ősszel stúdióba vonultunk, hogy rögzítsük harmadik sorlemezünket ’Hate Parade’ címmel. Korábban, amikor a Worst Nightmare alakulásáról írtam már említettem a kötődést ehhez a lemezhez. Anno született 6 dal a WN-el, amik sosem kerültek kiadásra, ám túl jók voltak ahhoz, hogy kárba vesszenek. Mivel Minya belépett a VSZ-be és azokat a dalokat vele írtuk, úgy döntöttük, hogy rákerülnek az éppen aktuális VSZ lemezre. Ezek a dalok a ’Végítélet’, ’Legrosszabb rémálom’, ’Spandau mártírja’, ’Feltámadás’, ’Európa hadserege’ és az ’Értetek’. Egyébként a ’Szent Háború’ után ez a második lemez, amiből a legtöbbet vásárolták meg idehaza. Azért mondom, hogy idehaza, mert később egy német kiadó is megjelentette, így külföldön is fogyott belőle jócskán, illetve mi is adtunk el jó néhányat ott is. Illetve a ’Straight, Proud and True’ lemezünk eleve Németországban jelent meg, angol nyelven, tudatosan első sorban a külföldi hallgatóságnak szánva és annak az eladási mutatói az eddigi legmagasabbak.
Aztán persze az English Rose mégsem oszlott fel, a közös munka egészen 2005-ig tartott, ekkor rögzítettünk egy split cd-t is, mely a ’United Forces’ volt, és abban az évben még volt egy utolsó közös koncert Belgiumban. De PPH tovább folytatta a stúdió munkákat Jonesy-val, együtt vették fel az utolsó (?) English Rose lemezt a ’The white album’-ot, ami 2007-ben jelent meg.
A Vérszerződés szekere pedig szépen haladt tovább. Bár a hazai koncertek számai, hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan, de némiképp megcsappantak, ám emellett a külföldi meghívások sorra érkeztek, így volt alkalmunk fellépni a már fentebb említett országok mellett Németországban és Csehországban is. Illetve majdnem a Felvidéken is, de csak majdnem, mivel a rendőrség pont akkor támadta be a koncertet, amikor mi már a színpadon készülődtünk a produkcióra. Így a fellépés helyett bevittek minket, meg még vagy 100 bajtársat (köztük a finn Mistreat zenekart is) és vasárnap estig élvezhettük a szlovák rendőrség „vendégszeretetét”. Maci és Brays nem voltak ennyire szerencsések, Őket tovább bent tartották és eljárás is indult ellenük, ám szerencsére nagyjából 1 évre rá megszűntették azt, mivel senkire semmit nem tudtak rábizonyítani. Az elkobzott dolgainkat (pólók, cd-k, stb.) is visszakaptuk. Ezen eljárás végett adtuk ki második támogató cd-nket, melynek bevételét Maci és Brays ügyvédi költségeire ajánlottunk fel. A korongon a szlovén Skullcrusher zenekarral szerepeltünk, mégpedig egy ottani koncertünk felvételéből válogattuk össze a legjobban sikerült darabokat.

Folytatjuk...

Forrás :  https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=927539110718861&id=488588461280597













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése